Our Life...Part 1 [:

Előbb kellett volna írnom.
Július elején volt 5 éve.Igen.5 éve...Ennyi ideje van nálam a világ legcsodálatosabb teremtménye.
Most azt hiszem összefoglalom ezt az 5 évet.Mindent leírok.Örömet.Bánatot.
Kezdjük az elején.Szóval: 2006. július eleje.Nem emlékszem a pontos dátumra,mert akkoriban igencsak izgatott voltam és 11(!!) éves,szóval nem tartottam fontosnak megjegyezni egy ilyen alkalmat.
Szóval július eleje.De nem :D Térjünk vissza június utolsó 2 hetére.Nyaraltunk.Egész végig a 2 hét alatt nyafogtam,hogy mikor megyünk már haza.Borzalmas volt.Horvátországba járunk nyaralni,de akkor 2006-ban voltunk a legmesszebb.Nem emlékszem,hogy hány kilométerre,de tudom,hogy sok volt.És akkor mentünk először és utoljára 2 hétre.Mintha minden összeesküdött volna ellenem.
Szóval júniusban járunk,kedves olvasó,de nem úszod meg ennyivel,visszaviszlek általános iskolába,méghozzá az 5. osztályba.Nem tudom ti,kedves olvasóim,hogy jutottatok el a "na akkor kapsz egy kiskutyát" részhez,de én így:
4 éven át kitűnő voltam az iskolába,ami nem nagy cucc,de mivel épp akkor léptem felső tagozatba,a szüleim nem hitték el,hogy most is képes leszek tökéletes bizonyítvánnyal hazaállítani év végén.Ezért kötöttünk egy kompromisszumot,miszerint ha kitűnő leszek kaphatok kutyát.Hurrá,húdejó,blablabla.Na persze.Kaphatok kutyát a MAMÁMHOZ!!De én beleegyeztem.Jobb volt,mint a semmi.Igaz,hogy csak havonta 1x láthattam volna szegény állatot,de nekem akkor az is megfelelt.Csak később jöttem rá,hogy a szüleim arra számítottak,hogy nem leszek kitűnő.De az lettem.Nincs mese,kell a kutya.Az ígéret szép szó,ha megtartják úgy jó.
Na akkor vissza júliusba,kedves olvasóim.Hazaértünk Horvátországból,szüntelenül nyüszögtem,hogy mikor lesz már kutyám?!A szüleim hirdetésekben olvastak kiskutyákról,de mire felhívtuk őket,már nem volt kölyök...Hívtunk mi husky-s gazdikat,berni-pásztor gazdikat...Hát egyik sem jött be.Na irány a menhely.Akkor persze nagyon le voltam törve,hogy nem lehetett huskym.Az volt az egyik kedvenc fajtám.De azt hiszem szerencse,hogy nem maradt akkor kölyök,mert sose jutottam volna el a menhelyre,hogy ott aztán megtaláljam Életem Szerelmét.
Nem volt ám elég McSorsnak,hogy húzta az időt a horvátországi nyaralással...Áááá...hogy is gondolod?!
Mikor nagy nehezen felkerekedtünk,hogy megyünk kutyáért a menhelyre.Hurrráááá!
Azt hitted,mi?A kocsink lerobbant a város közepén és én már majdnem feladtam és elkezdtem volna sírni,de akkor apa felhívta a szomszédunkat,aki elhozta az ő kocsiját,hogy elmehessünk a menhelyre.Köszi apu,nagy vagy! <3
Tovább a menhelyre.Ó istenem!!Hát odaértünk!!Mindjárt kutyatulajdonos leszek!!
Megint bevetted,mi?
Kint a tábla..."Ebédelni mentünk."Remek.Körös körül vonyító és ugató kutyák voltak.Mintha mind azt kántálták volna:"Engem vigyél,engem vigyél!Kérlek!"Szívszorító élmény.
Ó!A váratlan menhelyes-hölgy váratlan!Kijött a kis házból és kérdezte,hogy mit szeretnénk.Hát...kinyögtük,hogy kiskutyáért jöttünk.
Megint belefutottál a csapdába,kedves olvasó? :D ejjejj,azt hittem idáig már megtanultad a leckét... :D
A hölgy elmondta,hogy nincs kiskutya.A legfiatalabb is 7 hónapos.Én akkor már úgy voltam vele,hogy nem érdekel,VÉGRE sikerült eljutnom eddig,most már akkor is lesz kutyám!Nem várok tovább!Persze anyám ismételgette,hogy nem muszáj elvinnünk kutyát,keresgélhetünk tovább is.Komolyan...Létezik olyan ember,aki eltudna úgy menni egy menhelyről,hogy ne érezné azt,hogy el kell vinnie legalább egy kutyát?
Oké,lássuk be a családom nem kutyás.Anyukám a macskákért rajong,folyton macskái voltak,ahogy nekem is,mert a kutyát ugye nem engedélyezték.Apukám meg....úgy van vele...hogy...minek az állat?Egyszóval nem nagyon állat-párti.A mamám meg egyenest próbált lebeszélni: Büdös a kutya,sokat eszik,pisi,kaki,sok nyűg..blablabla.(Erre a "mamás" témára majd későbbiekben visszatérek,ha a végére kifelejteném mégis,dobjatok meg egy kommenttel és pótolom :D)
Szóval ott tartottam,hogy bementünk a menhely területére,még mindig hangos ugatás...Istenem...Ma is visszhangzik a fejemben...(Talán azért,mert olyan üres,Lunc...Hahaha,nagyon vicces... -_-" na,most meg már skizofrén is vagyok.remek.)
Hát akkor indíts a "kölyök" kutya kennel felé.Virgonc,fiatal kutyusok ugrálnak és ugatnak össze-vissza.Except for The One.Na gondolom értitek.Szóval kivéve egyet.(AZ egyet,A Kiválasztottat és a többi...)Ez a fehér,vörösbarna foltos kutyus ott ült közöttük és nézte őket.Nem volt az a játékosféle.Csak ült és bámulta a többieket.Mikor meglátott minket a kennel felé közeledni,odarohant a kapuhoz,de mikor odaértünk megijedt és visszakuporodott a többiek közé és folytatta addigi cselekvését.Elmentem apával körülnézni hátrébb,hogy milyen kutyusok vannak még,de Ő megfogott.Visszamentünk a "kölyök" kennelhez és megkértük a menhelyes-hölgyet,hogy hozza ki,hadd nézzük meg közelebbről.Már akkor is irtózatosan(tudom,hogy ez a jelző nem passzol ahhoz ami követi) gyönyörű volt,ámbár szőre rövid volt és rasztásak voltak a füle alatt,valamint sovány volt.A nőcike(ne hölgyezzük már folyton...:D)megpróbálta kihozni,de a kutya nagyon rémült volt.Így hát nem volt más választása a nőnek,fel kellett emelnie.Uhh,valami meleg csorgott le a lábszáramon.Na nem.Nem én voltam.A kutya.Esküszöm.
Hát szóval...megjelölt.Azt hiszem mondhatjuk így is.Én már az Övé voltam,nem az enyém volt a választás.Szóval mikor ott guggoltam és bebújt alám védelemre számítva,tudtam,hogy Ő kell nekem. (: Nincs mese,vittük a kisházba,hogy kitöltsék a papírjait.Amikor kikaptuk az oltási könyvét,megnéztük az oltásait és csodák-csodájára az én 11. szülinapomon kapta élete első oltását.Ezek szerint Isten is egymásnak teremtett bennünket.
Hát hazavittük.Tökéletes.Nade...HAZA?!Nem arról volt szó,hogy a mamámhoz megy?Dehogynem.Hát szóval...kikönyörögtem,hogy hadd maradjon egy hetet,mert a barátnőm jött látogatóba és hogy ő hadd nézze meg,mert a mamámnál sose látná.Oké,mondták,egy hét.Első nap nem tudtuk kivenni a kocsiból úgy félt.Be is pisilt szegényke....
Azt hiszem ennyi mára elég :D Hosszú tud lenni 5 év ugyebááár :D Majd jön a folytatás,semmi türelmetlenkedés,kedves olvasóim ;)